Az első tereplovaglás előtt mindenképp meg kell állapítani, hogy felkészültünk-e már a terepre.
Ez akkor lehetséges, ha már mindhárom módban önállóan lovaglunk, nem okoz gondot a fordulatok és átmenetek lovaglása, valamint az ülésbiztonságunk elég határozott ahhoz, egy-egy váratlan helyzet ne okozzon problémát.
A tereplovaglás csoportosan zajlik. A csoportot egy terepvezető irányítja, aki elöl megy, mindig a leggyengébb lovashoz és lóhoz igazodik. A sort egy tapasztaltabb lovas zárja. Mindig a terepvezető határozza meg az útvonalat.
A tereplovaglás egyik alapelve, hogy terepre csak együttesen, több lovas menjen ki. Egyedül csak nagyon tapasztalt lovas menjen ki, de mindenképp értesítsen valakit az útvonalról és az időtartamról, valamint vigyen magával mobiltelefont.
Minden lovas maximális felelősséggel tartozik a lova és társai testi épségéért. Ha valaki megsérül, vagy elveszíti a lova felett az irányítást, parancs nélkül félbe kell szakítani a túrát. Sérülés esetén csak akkor szabad folytatni az utat, ha felmértük társunk állapotát, és megbizonyosodtunk róla, hogy nem szenvedett komoly sérülést, és folytatni tudja a túrát. Ha nem, akkor a csapat egyik tagja visszakíséri az istállóba.
Ha felkeltettük érdeklődését, további információért keressen minket a megadott elérhetőségeken!
A programok részvételéhez időpont egyeztetés szükséges.
(Tel.: 99/505-780)
Dőljön hátra árnyas teraszunkon, élvezze a szálloda előtt elterülő páratlan panorámát, a fantasztikus ízeket! Elkalauzoljuk a gasztronómia csodálatos világába. Kényeztesse el magát!
TovábbVarázslatos kis falu az Alpok lábánál, Soprontól mindössze 4 percnyire. A gyönyörű, tiszta levegőjű falunak az üdítő leheletét lomberdeiben, fenyveseiben, gesztenyéseiben mindvégig érezzük.
Tovább